Készen állok. Érzem és tudom.
2023. április 4.
Micsoda napsütés! A reggelit követően nyomban magamhoz veszem a legszükségesebb dolgokat, bemelegítek és nekiiramodok.
Chhukhung (Csukkung) az utolsó, legmagasabban fekvő falu a völgyben. A háromszáz méternyi emelkedést észrevétlenül nyeli el a táv. Látványos „bemutatóra” futok be az egyik szálloda teraszára: egy, az Island Peakre készülő csapat gyakorolni indul a környék lejtőire.
A délelőtti melegben (de legalábbis enyhe idő volt a körülményekhez képest) néhányan talpig pehelyben, egyesek nyolcezres bakancsokban próbálják megfejteni a beülőikre aggatott csilingelő kellékeket. Nem szeretnék ítélkezőnek tűnni, de volt, aki a bakancsáról akkor és ott tépte le a termékcédulát.
A vezető türelmesen magyarázta, melyik a jobbos, melyik a balos hágóvas. „Ez egy csavaros karabiner. Így nyílik.” – mondja. A többségnek szemmel látható újdonságot jelent a helyzet. Persze nem baj ez. Valahol el kell kezdeni – csak nem biztos, hogy itt... Eltoltam egy energiazselét, pár korty vizet és inkább tovább indultam. Futócuccban egyébként is fáztam. Ahhoz valóban hideg volt.
A Chhukkhung Ri csúcsa 5550 méter a katmandui térképem szerint. Határozott tempót diktálva, de véletlenül sem erőltetve az első nekifutást, pontosan két óra alatt érek fel. Menet közben fotózkodásra is van lehetőségem, amikor egy lefelé tartó csapattal találkozok. Később rájövök, hogy nem a leglogikusabb útvonalat választottam az elején, de a nyerget, majd a csúcsot nehéz lenne elvéteni.
Méltán népszerű, könnyű túra. Hangulatában a Kala Pattharra emlékeztet. A díszlet káprázatos: mögöttem többek között az Ama Dablam, a horizonton a Makalu lenyűgöző csúcspiramisa, előttem pedig a Nuptse és Lhoce döbbenetes déli letörése. Egek! A méretek zavarbaejtőek!
A Nuptse csúcsgerincéhez képest minden más eltörpül a környéken. A Lhoce csipkéi is elő-előbújnak a vad táncukat járó felhők közül: olyan vérfagyasztó, mély búgás hallatszik odafentről, hogy egy pillanatra megtorpanok. Hegyezem a füleim. Kajánul elmosolyodok. A háromezer méterrel magasabban kavargó légtömegek irgalmatlan erővel zúdulnak alá a barátságtalan falrendszeren. Teljes ámulatban szemlélődök a csúcsról. A fel-feltámadó szél ellenére leheletvékony Zajo dzsekimben maradok. A hideg elviselhető. Csodálatos idő van!
Boldogan gondolok arra, hogy tavaly májusban ott állhattam fent, a legmagasabb ponton. A Lhoce és Lhoce Shar csúcsai újra elbújnak. Micsoda szezon volt 2022 tavasza! Tökéletes körülmények, lényegében mindvégig! Adja az ég, hogy idén legalább ilyen
szerencsém legyen az Everesten! Megsímogatom az előttem fekvő, éles sziklatömböt. Összekuporodok. Lehunyom a szemem. Még mindig nagyon messze van. „Képes vagyok rá. Készen állok. Érzem és tudom.” – suttogom magamban.
Az ereszkedés élményszámba menő szárnyalás. Az erodálódott gerincen persze óvakodni kell, de amint a „domboldalra” ér az ember, bátran neki lehet engedni. Tényleg élvezetes! A faluba leérve megebédelek, majd vissza indulok Dingbochéba. Csúnyán feltámad a szél és szemerkélni kezd. Magamra húzok még egy dzsekit. Remegni kezdek. Ez most nem annyira kellemes, de nemsokára újra bemelegedek.
Szállásomra megérkezve nagy elhatározást teszek: itt az ideje egy melegvizes zuhanynak. Indulásom óta az első. Gyengén folydogál a forró víz a puritán kis helyiségben, de leírni sem tudom, annyira jól esik a melegség!
Kommentare