Kihúzta a szemben lévő széket és leült. Kilian Jornet személyesen.
2023. április 24.
Esik, nem esik. Esik. Meglehetősen szeszélyes az idő, de a tegnapi pudzsa szertartás után mostmár biztosan érzem, éjjel el tudok indulni! És lám: késő délutánra ki is tisztul az égbolt! Úgy tűnik, Kilian Jornet meghozta a várva várt jóidőt!
Merthogy a világhírű, méltán elismert terepfutó ikon a mai napon megérkezett egyenesen a mi alaptáborunkba! Már érződött, hogy valamiért felbolydult a tábor népe, de csak később láttam meg a barna arcú, mosolygós tekintetű, feltűnően szikár termetű fiút. Belépett az étkezőbe, pár másodpercig nézelődött – közben azonnal letámadták néhányan, hogy „hé, én ismerlek!” és „mi a terved?” és „csinálhatunk közös fotót?” és „én is ott voltam az Aconcaguán, amikor Te is, emlészel-e rám” és hasonlók (gondolhatjátok, mennyire örült, amikor még le sem ült és ebben a pillanatban futott be egyenesen Namchéból!!!) –, majd egyszercsak összetalálkozott a tekintetünk: alig észrevehető fejbólintással és halk mosollyal jeleztem üdvözletem és „részvétem”. Nem reagált. Azonban a következő pillanatban megindult felém, kihúzta a szemben lévő széket és leült. Velem szembe. Megérkezett. Kilian Jornet személyesen.
Álszentség lenne azt mondani, hogy legszívesebben nem én is azzal kezdtem volna, hogy a Feleségem épp a könyvedet olvassa és pont ennél és annál a fejezetnél jár! De nem ez történt: szépen bemutatkoztunk egymásnak, kitöltöttünk egy-egy teát – közben a körülöttünk lévő zsibongás jelentéktelen háttérzajjá halványult –, és visszafogott, csendes beszélgetésbe kezdtünk az időjárásról, útvonalakról, közös ismerősökről, családról, gyermekek akklimatizációs képességéről, Norvégiáról vagy épp a környék kedves falvairól. Véletlenül sem kérdeztem meg, hogy és mire készülsz: egyértelműen és szerényen tért ki a válaszok elől, ezt egyből észrevettem. „Több engedélyem is van, de majd a kondícióktól függ. Hát, még meglátom...” – mondta mindenkinek. Azt hiszem, látta, hogy én is „kívülálló vagyok” és alighanem elnyertem szimpátiáját azzal, hogy nem kezdtem el mániákus rajongóként bombázni Őt, hanem egyszerű sporttársként, már-már közömbös higgadtsággal üdvözöltem. Ha nem vegetáriánus lenne, egy karika csabait mondjuk nyilván egyből kanyarintottam volna elé!
Vacsora előtt, a tiszta esti égboltot bűvölve, a közeli morénadombról fotóztam a tájat. Egyszercsak ott volt mellettem Kilian. Mint kiderült, nem érkezett meg a zsákja. Felkínáltam segítségemet, hogy ha kell, szívesen adok neki bármit, de nyilván sok serpa ismerőse van a táborban, minden irányból felajánlásokat kap. Megoldja. Másnap reggel Ő is feljön a kettesbe, aztán (egyenesen!!!) visszamegy Nemchéba. Ott várja a családja. Le vagyok nyűgözve. Tökéletesen fellelkesülve térek vissza sátramba és fülig érő szájjal vackolom be magam hálózsákomba. Pár óra és indulok az első körömre.
Comentários