Vérnarancs fénybe öltözött hegyóriás
2023. április 3.
Arra ébredek, hogy egy serpa legény csúszik le a tetőn az ablakom előtt. Még nem olvadt le a hó az épületekről – de, hogy a tetőre miért kellett felmászni, ki érti? Mindenesetre, a világ eme vidékén, nem sok mindent csinálnak csak úgy, ok nélkül, szórakozásból. Nyújtózom, átmasszírozom a lábaim és lemegyek reggelizni. Pihenőnap. Ez tényleg az.
Naplókat írok, majd nyakamba veszem a falut. A küldetésem nem kisebb feladatot jelent, mint egy járműközlekedésre alkalmas úthálózattal – sőt, egyetlen igazi főúttal – NEM rendelkező településen olyan járművet, vagy inkább alkalmatosságot keresni, aminek kereke és gumija van. Ugye, hogy azt hinnétek, ez könnyen menni fog? Nos, kicsit sem...
Valójában van egy fő utca, ami egyben ásott csatornahálózat és sár és sziklatömbök katyvaszát jelenti. A helyieken és túrázókon kívül leginkább jakok és egyéb négylábú állatok járnak rajta. De mindenki a saját lábán. Egy terepjáró nem férne el, olyan keskeny. Egy a lényeg: a feladat nagyon is komoly és fontos, hogy sikerrel járjak! És, hogy nem hiába kutakodtam és néztem be minden portára és melléképület és lomhalom mögé.
Kisétálok a falu északi határába. Érdekes meteorológiai jelzőállomást fedezek fel a patak partján. Eldugott hely. Álmos idő van, amolyan vasárnap délutáni csendes, szeles, borús hangulat. Megcsodálok egy épülő szállodát: a tekintélyes mennyiségű zúzalékról az Édesapámmal közös munka jut eszembe. Ő részletekbe menő, szakmai szemmel tanulmányozná az építészeti megoldásokat.
Ahogy estefelé szállásom felé lépkedek, a felhők közül vérnarancs fénybe öltözött hegyóriás bújik elő egy-két pillanatra. Éppen csak lefotózom, máris visszahúzódik égi rejtekébe. A vendégházban illatos vacsora és kifejezetten meleg, családias hangulat fogad. Hamar nyugovóra térek, holnap újabb menet vár, terveim szerint még nagyobb magasságot megcélozva.
Comments